Az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány OFA-ROP Hálózat Közép- és Nyugat-dunántúli Regionális Iroda megbízásából két napos szemináriumot tartottunk „Esélyegyenlőségi szeminárium, vállalkozások, intézmények, nonprofit szféra képviselői részére" címmel 2007. szeptember 19-20-án, Sopronban.
A képzésen részt vevő civil szervezetek, intézmények vezetői, munkatársai, humán erőforrás szakemberek és mikrovállalkozások tulajdonosai voltak, akik megismerkedhettek az esélyegyenlőség munkahelyi érvényesítésének lehetőségeivel, módszereivel és előnyeivel.
A szeminárium célja volt interaktív módon, elsősorban a férfi-nő esélyegyenlőség kérdésére fókuszálva, bemutatni a probléma szintjeit, hatásait, és gyakorlati megoldási stratégiákat nyújtani az előrelépéshez. A képzés választ kívánt adni arra a kérdésre is, hogy „Mi a haszna a szervezetemnek mindebből?". A képzés első napján az elméleti alapok lefektetésével foglalkoztunk, a második napon a résztvevők helyzete, igényei alapján gyakorlati példákon, feladatokon keresztül segítettünk a tanultak alkalmazásában.