2007. május 23-án immár második alkalommal rendezte meg a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány családi vállalkozásoknak szóló szakmai konferenciáját „Családi vállalkozások, vállalkozó családok” címmel.
A programot sikeres családi vállalkozások képviselőinek kerekasztal-beszélgetése indította, majd hazai és külföldi vállalkozásfejlesztési szakemberek (Soltész Anikó, Chris Swaffin-Smith, Radácsi László) előadásai mellett Merényi Miklós, a GKM Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok szakállamtitkára beszélt a családi vállakozásokat érintő kérdésekről a megjelent kb. 80 résztvevőnek.
A délutáni program (szakértői minielőadások és szekcióülések a családi vállalkozásokon belüli sikeres kommunikációról illetve a munkatársak kiválasztásáról) kezdete előtt a konferencia adott helyet a SEED Alapítvány által meghirdetett esettanulmány-pályázat eredményhirdetésének, ahol az Alapítvány kuratóriumának elnöke, Dr. Vecsenyi János adta át a díjakat a pályázat nyerteseinek. Az első esettanulmány-pályázat népszerűségének és sikereinek láttán az Alapítvány azt tervezi, hogy ezután minden évben lehetőséget ad majd a családi vállalkozásoknak, hogy a pályázat keretein belül bemutatkozzanak.
A konferencia másnapján Chris Swaffin-Smith, a konferencia külföldi vendégelőadója tartott workshopot a résztvevő magyar családi vállalkozóknak. Az Anglia Politechnique University Családi Vállalkozás Központjának alapítója, nyugalmazott professzora – aki ma is sikeres családi vállalkozási tanácsadó Angliában – személyre szabott, hasznos és előremutató tanácsokkal, megoldási ötletekkel szolgált a résztvevőknek az általuk megfogalmazott problémákra.
A SEED Alapítvány a jövőben is hozzá kíván járulni a magyarországi családi vállalkozások sikeres működéséhez rendezvényekkel és egyéb kezdeményezésekkel.
A konferencián elhangzott előadások:
Dr. Soltész Anikó (SEED Alapítvány):
„Családi vállalkozások, vállalkozó családok” 1997-2007
Merényi Miklós (GKM Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok szakállamtitkára):
A kis- és középvállalkozások nemzetközivé válása
Chris Swaffin-Smith (Anglia Politechnique University):
A konfliktusok forrása a családi vállalkozásokban
Boros Mária:
A megoldásközpontú coaching lehetőségei a családi vállalkozásokban
Váradi Lilla:
Mire kell figyelni családi vállalkozások esetén jogi szempontból?