A SEED Alapítvány öt éve - 2004 óta - szervez 12 napos komplex képzéseket az USA-beli Liz Claiborne Alapítvány támogatásával vállalkozni készülő, vagy kezdő vállalkozó nőknek. A program keretében kb. 200 nő készült fel alapítványunk segítségével a tudatos vállalkozásra. Tanítványainkkal a tréningek vége után is kapcsolatban maradunk, és ők is tartják egymással kapcsolatot. A vállalkozónők között már fogalomnak számít „MeXX"-esnek lenni.
Öt év után úgy éreztük, hogy eljött az ideje egy újabb képzésnek. Ezt a programot elsősorban azoknak a volt MeXX-eseknek szántuk, akik néhány éve már működtetik vállalkozásukat. A növekedésmenedzsment tréning célja az volt, hogy olyan átfogó ismereteket nyújtson a résztvevő vállalkozónőknek, amelyek segítségével az üzletük beindítása után tervezett növekedési pályára állíthatják vállalkozásukat. A tréningen a volt MeXX-es hallgatók mellett olyanok is részt vettek, akik korábban is érdeklődtek a SEED Alapítvány képzései iránt, de bármilyen okból nem tudtak azokon résztvenni.
A kétnapos tréninget 2008. november 27-28-án rendeztük meg a Család, Gyermek, Ifjúság Egyesületet (CSAGYI) Podmaniczky utcában lévő központjában. A tréninget Horváth Anna a SEED ügyvezető igazgatója tartotta.
További képek: KÉPGALÉRIA
A tréning főbb témakörei:
-
A vállalkozás jelenlegi helyzetének értékelése, a lehetőségek és a veszélyek feltárása;
-
Küldetés, értékek, célok és jövőkép megfogalmazása;
-
Szervezetfejlesztési ismeretek és kommunikációs gyakorlatok, amelyek segítenek a növekvő vállalkozás speciális gondjainak megoldásában;
-
A külső kapcsolatrendszer tudatos építése, mint a növekedés alapfeltétele;
-
A növekedés technológiai és know-how aspektusai, ide értve a szellemi tulajdon védelmét is;
-
Konkrét akcióterv a résztvevőknek.
A kétnapos tréning végén a résztvevők értékelőlapot töltöttek ki és 98%-osra értékelték a tréning hasznosságát.