A hazai vállalkozások több mint 95 százaléka (!) 1-9 fős mikrovállalkozás. Megdöbbentő, igaz? Különösen, ha azt nézzük, arányaiban mennyi segítséget kapnak az üzleti életben való boldoguláshoz. Alapítványunk több mint 15 éve kiemelten foglalkozik a mikrovállalkozásokkal, ami azért számít egyedinek, mert a gazdaságfejlesztésben egészen az utóbbi évekig kevés hangsúlyt kaptak, a támogató szervezetek fókuszpontjában nem ezek a vállalkozások álltak. Az Európai Unió a saját versenyképességét azonban a kis- és középvállalkozói réteg mellett a mikrovállalkozók erősítésében látja, és ez lassan ma már meglátszik a hazai támogatási rendszerben is. Alapítványunk régóta rendszeresen szervez olyan eseményeket, konferenciákat, ahol mikrovállalkozók találkozhatnak szakértőkkel, segítőkkel és üzleti kapcsolataikat építhetik vállalkozótársaikkal.
Kis kapacitással, kevés tőkével is lehet jelentős sikereket elérni, de ehhez a jó ötleten kívül tudatos működésre, és az összes szóba jöhető üzleti eszköz kihasználására is szükség van. Rengeteg példa van arra, hogy egy mikrovállalkozás képes növekedési pályára állni, csak stabil, biztos alapokra kell építkezni. Ebben segítünk mi. A tapasztalatok szerint népszerű, kreativitást igénylő marketing és kommunikáció mellett, a tőlünk tanácsot kérő mikrovállalkozó szembesülni fog a pénzügyi tervezés módszereivel, egyáltalán azzal, hogy hogyan kell egy épkézláb üzleti tervet elkészíteni. Tippeket adunk a forrásteremtéshez, tanácsot adunk a pályázatok megírásához. A mikrovállalkozó sokszor egy személyben végzi a vezetői és a beosztotti feladatokat, ezért elengedhetetlen, hogy meglegyenek az alapvető vezetési ismeretei, amely révén átlátja az összefüggéseket és megtanulja, hogy hogyan „kormányozza" üzletét. Egyúttal bele kell tanulnia az ügyfélszolgálati feladatokba is, hiszen a legfontosabb a kedves vásárló. Sok elmélettel és annál több gyakorlatias feladattal, szimulációs játékkal tarkított speciális képzéseinken lehetőséget adunk, hogy mindezekre kellőképpen felkészülhessen a gyakran egy személyben mindenes vállalkozó.
A fejlődés következő állomásánál is vannak olyan kényes pontok, amelyekhez nem elég érzésünk szerint cselekedni: eljön az idő, amikor fel kell venni embereket, amikor a sikeres mikrovállalkozó már egyedül nem bírja tovább. Annak érdekében, hogy jól válasszon, megfelelően motiváljon és a munkáltatói adminisztrációban se vesszen el, érdemes tudni jónéhány dolgot, amit a tanácsadásainkon szoktunk elmondani. A növekedésmenedzsment hangzatos, egyre többet használt fogalom, valójában a sikeres vállalkozó stabil működését takarja. Hogy a sok munka kárba ne vesszen a SEED tréningjeivel igyekszik segíteni a mikrovállalkozások jól átgondolt, megalapozott építkezését, így a siker tartós is lesz.