Csak, hogy ne mindig csak jó hírekről számoljak be. A minap ezt az értesítést kaptuk a Nemzeti Civil Alapprogramtól a működési támogatásra beadott pályázatunkra. A jelképes összegért folytatott tanácsadási tevékenységünkhöz szerettünk volna támogatáshoz jutni. Az értesítésben nem az a megdöbbentő, hogy elutasították a pályázatunkat, hanem az indoklás, melyet nem is kommentálok, azt rábízom a Kedves Olvasóra.
Tisztelt Pályázó!
Értesítem, hogy a Nemzeti Civil Alapprogram Országos Hatókörű Civil Szervezetek Támogatásának Kollégiuma által 2009. január 14-én megjelentetett, NCA-ORSZ-09„Civil szervezetek működésének támogatása” elnevezésű pályázati felhívásra benyújtott, NCA-ORSZ-09-1129 pályázati azonosítón nyilvántartásba vett pályázati projektjüket az NCA Országos Hatókörű Civil Szervezetek Támogatásának Kollégiuma nem tudta támogatni.
Pályázata az alábbi indokokkal került elutasításra:
A pályázó nem tudta hitelt érdemlően bemutatni, hogy az általa megjelölt működési célokra igényelt források összegével arányos szervezetének társadalmi aktivitása és hatása. A pályázó szervezet nem tudta hitelt érdemlően bemutatni, hogy az általa az előző évben működési célokra fordított források összegével arányos volt szervezetének társadalmi aktivitása és hatása. A pályázó nem tudta hitelt érdemlően bemutatni, hogy a pályázatában megjelölt tervei megvalósítása érdekében, az általa megjelölt működési célokra igényelt források összegével arányosan szolgálná a társadalmilag hasznos, sikeres programok, szolgáltatások megvalósítását. Esélyegyenlőségi szempontból a pályázat nem tartalmaz értékelhető elemeket.A pályázó az átlagosnál kevésbé hasznosítja tagjainak/aktivistáinak önszervező erejét céljai megvalósításában. A pályázó szervezet működésének hatása lényegesen nem terjed túl a tevékenységét közvetlenül gyakorlók körén.
A döntés végleges, annak felülvizsgálatára, jogorvoslatára lehetőség nincs.
Kérjük, továbbra is kövesse figyelemmel a Nemzeti Civil Alaprogram pályázatait és őszintén remélem, hogy a későbbiekben a sikeres pályázók között üdvözölhetjük.